Válogatott edzőtáborok
A héten több korosztályos válogatott összetartást rendeznek Balatonbogláron, és Szigetszentmiklóson. A kerettagok együtt gyakorolnak, illetve nemzetközi mérkőzéseken is pályára lépnek Izraelben és Franciaországban.

A Kárpáti Krisztián szövetségi edző által vezetett férfi ifjúsági nemzeti csapat Balatonbogláron találkozott hétfőn, majd két edzést követően Párizsba repül, ahol szerdától az évek óta nagy sikerrel megrendezett nemzetközi négyes tornán vesz részt. A mieink szerdán Portugália, csütörtökön Franciaország, míg pénteken Csehország ellen lépnek pályára. A tavalyi viadalt százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a magyarok, bízunk benne, hogy ezúttal is hasonlóan sikeres lesz a csapat. A keretben négy NEKA játékos – Bodócs Marcell, Temesvári Gábor, Papp Tamás és Konyicsák Tamás – bizonyíthat.

A férfi junior kézilabdázók jelenleg Szigetszentmiklóson készülnek Sótonyi László irányításával. Az együttes október 24-én repül el Izraelbe, ahol a korosztályos válogatott ellen játszanak felkészülési mérkőzéseket a hétvégén. Akadémiánkat ezúttal Dely Márton, Kecskés Dániel és Marcika Barnabás képviseli a keretben.

A fiú serdülőválogatott szövetségi edzője, Kopornyik Zsolt az országos szakfelügyelők által javasolt 60 fős keret újabb tagjait hívja be ezen a héten, a közös gyakorlás során október 22-24 három növendékünk, október 24-25-ig kilenc játékosunk kap lehetőséget a bizonyításra.

A leány serdülőválogatottban ezúttal 20 játékos gyakorol együtt, Bohus Beáta és dr. Woth Péter csapata a decemberi Olimpiai Reménységek Versenyére készül, amelynek idén Lengyelország ad otthont.

 

2019 OKT 21 18:03:12/