Az Akadémiáról

NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA

A Nemzeti Kézilabda Akadémia megalapításáról a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége döntött. Hosszú, éveken át tartó előkészítő munka után 2013. július 28-án megkezdte a munkát az első évfolyam Balatonbogláron az új intézményben, amely a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-képzési rendszerének rendkívül fontos építőeleme, az állami segítséggel működtetett elit képzés a későbbiekben a felnőtt válogatottak alapját adja majd.
Az Akadémián folyó munkát három pillérre, a nemzetközi sporttudományos alapokon nyugvó szakmai munkára, a legmagasabb szintű versenyeztetésre és a személyiségfejlesztésre helyezték az oktató-nevelő munkában részt vevő szakemberek. A legfontosabb megfogalmazott cél a kiművelt emberfő és a több nyelven beszélő fiatalok képzése.


AZ AKADÉMIA FOGALMA

Egy intézménynek elengedhetetlen kritérium rendszernek kell megfelelnie ahhoz, hogy működése kapcsán akadémiai képzésről beszélhessünk. Ennek a kritérium rendszernek összetevői mindenekelőtt a bentlakás lehetősége, a munkára szánható idő kellő mennyisége, az iskola előtti- és utáni edzésprogramok tervszerű felépítése, a magas szintű versenyeztetés, amely kiváló pedagógikummal és komoly személyiségfejlesztéssel párosul.
A csapatsportok területén működő akadémiák estében az egyéni képzéstervnek és a kidolgozott korosztályos edzésterveknek vertikálisan kell kapcsolódniuk egymáshoz, amelyet megbízható oktatási- és képzési anyagban rögzítenek a szakemberek.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia amellett, hogy ezen kritérium rendszernek megfelelve képezi a kötelékébe felvett és tartozó fiatalokat - tekintettel az egyedülálló feltételrendszerre - felkérést kapott és elvállalta a nemzeti korosztályos válogatottak képzését, hazai és nemzetközi edzőképzések, valamint játékvezető-képzések lebonyolítását és sportgazdasági feladatok ellátást.