Ünnepi hangulat és díjátadó
Igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak hétfőn este az akadémiára a kollégium által szervezett ünnepi műsor résztvevői. A színvonalas előadás után a november hónap akadémistájának megválasztott – Magera Noémi, Nagy Nóra, Bognár Nándor és Kathi Sándor - kapta meg ajándékát. A program a tökéletes felszolgálással tálalt háromfogásos finom vacsorával zárult.

Meghitt környezet, feldíszített terem és természetesen szép karácsonyfa fogadta az erre az alkalomra ünneplőbe öltözött vendégeket a NEKA kollégium által szervezett rendezvényen. A verses, dalos színielőadás során a betlehemi történet is megelevenedett, amely a fiatalok lelkes színészi alakításának és a nevelők aktív segítségének köszönhetően hatalmas sikert aratott. A gyerekek Karcagi Szilvia tanárnő felkészítésével sokat gyakoroltak, így a modern, de hatásos előadás igazán emlékezetes marad.

Mocsai Tamás ügyvezető ezt követően átadta a novemberi teljesítményük alapján a legjobbnak választott akadémisták ajándékát. Magera Noémi és Bognár Nándor személyesen vehette át a vásárlási utalványt, míg Nagy Nóra és Kathi Sándor a serdülő válogatott edzőtáborában tartózkodott, így ők utólag kapják meg elismerésüket.

Az étteremben gyönyörűen megterített asztal és kedves karácsonyi ajándék és három fogásos bőséges vacsora várta a vendégeket. A felszolgálást – immár hagyományos módon – ezúttal is a NEKA növendékei és a nevelők vállalták, ami egyértelműen emelte a rendezvény színvonalát. Vidáman, családias környezetben búcsúztattuk az évet, hogy néhány nap múlva már otthon folytatódjon az ünnepi készülődés.

November legjobbjainak értékelése:

Nagy Nóra: Rendkívül szorgalmas játékos, aki mindent alárendel a sportnak, de ez soha nem megy a tanulás rovására. Nyár óta teljes életmódváltáson ment át, ami egyértelműen a javára vált és a játékán is látszik. Példaértékű lehet mindenki számára, hiszen azt bizonyítja, hogy ha elhatározol valamit és azt komolyan gondolod, végig lehet csinálni. Jelenleg a lány serdülőválogatottal készül, és hétvégén Lengyelországba utazik az Olimpiai Reménységek Versenyére.

Kathi Sándor: Edzője szerint emberileg és szakmailag is csak dicsérhető, a novemberi teljesítménye pedig kiemelkedő volt. Négy serdülő mérkőzésen 40 akciógólt lőtt az idősebb ellenfelek ellen, többek között ennek is köszönhető, hogy 82 találattal vezeti a bajnokság góllövőlistáját. Kiváló játékosunk jelenleg Győrben edzőtáborozik a fiú serdülő válogatottal.

Bognár Nándor: Szorgalmával és példaértékű edzésmunkájával érdemelte ki, hogy november hónap akadémistájának választották. Edzője szerint az utóbbi időben több lehetőséget kapott, ő pedig élt a lehetőséggel, és többször is csapata egyik legjobbja volt.

Magera Noémi: Hétről hétre megbízható teljesítményt nyújt az NB I/B-s bajnokságban, a pályán és az edzéseken mutatott munkája mellett emberi értékei miatt is a csapat egyik húzóembere.

fotók: Tompos Gábor

2019 DEC 17 15:25:44/