Újra lendületben
Megszerezte első győzelmét a NEKA férfi NBI/B-s csapata az eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó Budai Farkasok otthonában. Kecskés Dániel 8, míg az egy hónap után visszatérő Kovács Gergő két gólig jutott. Ugyanitt fiatal együttesünk remekül helyt állt az ifjúsági II. osztályban a rutinosabb és erősebb hazaiak ellen. Lehőcz Zoltán együttese 32-27-re maradt alul a farkasokkal szemben.

Férfi NBI/B Nyugati–csoport – 4. forduló:

Budai Farkasok – Nemzeti Kézilabda Akadémia 22–24 (9–11)

Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand, 100 néző

Vezette: Garai Balázs Róbert, Varasdi Levente Zoltán

Budai Farkasok: Kapusi L., Repóth D. (kapusok) – Báthori G. 4 (3), Széles Á. 4, Szövérdffy Sz. 3, Benmiloud Y. 2, Korsós Á. 2, Pálos G. 2, Valler P. 2, Bendicsek Á. 1, Glózik B. 1, Auer C., Bácskai B., Csapó L., Géczi Á. Vezetőedző: Koi Endre

Nemzeti Kézilabda Akadémia: Marczika B., Nagy T. (kapusok) – Kecskés D. 8 (4), Balogh B. 5, Kurucz M. 3, Kepess J. 2, Kovács G. 2, Császár I. 1, Dávid M. 1, Krakovszki B. 1, Vetési B. 1, Bognár N., Dely M., Czabán M., Krakovszki Zs., Krakovszki B. Vezetőedző: Sótonyi László

Hétméteresek: 3/3 illetve 5/4

Kiállítások: 6 perc illetve 10 perc

Piros lap: Géczi Á. (Budai Farkasok – 53.p.)

MESTERMÉRLEG

Sótonyi László: "Nagyon kellett a lelkünknek a két pont. A védekezésünk ismét jól működött, így sikerült meglepnünk az eddig jól menetelő ellenfelünket. Tettünk egy lépést előre, jövő héten folytatjuk a munkát, mert a győzelem ellenére sok javítanivalónk maradt még."

JÁTÉKOS SZEMMEL

Kovács Gergő: „Nagyon jól jött ez két pont a csapatnak és az önbizalmuknak, mert el kell hinnünk magunkról hogy képesek vagyunk rá. Örülök, hogy újra játszottam egy hónapnyi kihagyás után és tudtam segíteni a csapatnak!”

Kecskés Dániel: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést koncentráltak voltunk végéig egész meccsen nagyon jó volt a védekezés és ez megadott egy biztos alapot, amiből tudtunk építkezni és sikerült megszerezni a 2 pontot gratulálok a csapatnak.” 

Ifjúsági II. osztály-Nyugat – 4. forduló

Budai Farkasok – Nemzeti Kézilabda Akadémia II. 32–27 (14–14)

Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand, 70 néző

Vezette: Pál Csaba, Tóthpál Balázs Krisztián

Budai Farkasok: Szakács B., Szerencsés M., Torma B. (kapusok) – Orbán I. 8, Balla B. 4 (1), Hunyadvári H. 4, Neukum Cs. 4 (1), Spilák L. 4, Vida G. 4, Farkas B. 1, Gádor K. 1, Kulin K. 1, Orbán L. 1, Rozgonyi Á. Vezetőedző: Mihály Attila

Nemzeti Kézilabda Akadémia II.: Dávid M., Kovács A. (kapusok) – Kun D. 5, Terjék R. 4 (1), Tokodi D. 4, Donka V. 3, Horváth D. 2, Janowszky B. 2 (1), Mórocza P. 2, Bali B. 1, Kathi S. 1, Kosztoványi A. 1, Kranjec B. 1, Nyéki I. 1, Kanyó B., Rácz D. Vezetőedző: Lehőcz Zoltán

Hétméteresek: 3/2 illetve 3/2

Kiállítások: 4 perc illetve 8 perc

MESTERMÉRLEG

Lehőcz Zoltán: "Komoly teszt volt számunkra ez a mérkőzés, ellenfelünk kiváló fizikális képességekkel rendelkezett. Az első félidőben ezt lendületes támadójátékkal és okos védekezéssel ellensúlyozni tudtuk. A második játékrészben már jobban kijött a két csapat között meglévő korkülönbség, emiatt egy kissé zavarba is jöttünk. Ezeknek a fiúknak ilyen mérkőzésekre, ilyen ellenfelekre van szükségük a fejlődéshez."

JÁTÉKOS SZEMMEL

Dávid Martin: „Jól kezdtük a meccset, tudtuk magunkat tartani, így egyenlő eredménnyel fordultunk a második félidőre. Elkezdünk hibákat véteni, akadozott a támadó játékunk labdákat adtunk el, amiből könnyű lerohanás gólokat lőttek. Ez a mérkőzés nagyszerű tapasztalatszerzési lehetőség volt.”

Mórocza Péter: „Az első félidőt jól kezdtük nagyon, a védekezésünk is jól működött az első félidő elején. A szünet után nem pörögtünk fel annyira és az ellenfél ezt ki is használta. Nem voltunk stabilak védekezésben és sokat hibáztunk elöl, az ellenfél ki is használta ezeket a hibákat és gyorsan elleptek pár góllal. Sajnos a végén sem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, így elment a meccs. Gratulálok az ellenfélnek.”

Tokodi Dominik: „Az első félidőt jól kezdtük, jó védekezéssel és jó kapusteljesítménnyel és elől gyors játékkal sikerült kialakítanunk a helyzeteket, ennek köszönhetően 1-2 gólos előnyre tettünk szert. A második félidőben kicsit alábbhagyott a koncentráció, lelassult a játékunk és elkezdtünk butaságokat csinálni, ezért tudott az ellenfél ellépni, és ezt már nem bírtuk megfordítani. Mindenesetre szerintem nem kell szomorkodni, mert szépen helyt álltunk.”

fotók: Farkas Anita

2019 OKT 05 22:42:36/