Tudás és pozitív vb-élmények
A Japánban zajló női kézilabda-világbajnokság eredményei kedvezően alakultak, így a magyar válogatott olimpiai selejtezőt játszhat tavasszal. A vb-n két korábbi játékosunk, Vámos Petra és Pásztor Noémi bizonyíthatott, ők meséltek életük első felnőtt világversenyéről.

A 19 éves Vámos Petra újoncként került be a válogatottba, ennek ellenére valamennyi mérkőzésen lehetőséget kapott, és nem ijedt meg a feladattól. A Nemzeti Sport valamennyi játékos vb-teljesítményét értékelte, a Debrecen irányítójáról - aki összesen 2 óra 3 percet töltött a pályán, 16 lövésből 8 gólt lőtt, 13 gólpassz, 10 technikai hiba és egy labdaszerzés került a neve mellé - így írt a napilap.

„Kim Rasmussen többnyire védekezésben számolt a 19 éves tehetséggel, aki nem ijedt meg a feladattól, igyekezett harcosan, keményen helytállni. Támadásban így viszont egyelőre kevésbé tudta megmutatni lendületes, dinamikus és bátor játékát.  Kurázsija, szemlélete és hozzáállása adva van, egyértelműen a jövő embere.”

Vámos Petra kellemes és kellemetlen emlékekkel tért haza Japánból, de igyekszik mindenből erőt meríteni.

„Nagyon sok emlék megmarad bennem a világbajnoksággal kapcsolatban. Rettentően fájó a románok elleni hektikus mérkőzés amely meggátolt minket a célunk elérésében, azonban mindemellett rengeteg pozitív élménnyel és tudással gazdagodtam ezalatt a pár hét alatt. A világbajnokság első meccsein nagyon izgultam, hiszen a példaképeim ellen léphettem pályára. Ennek legyőzésében rengeteget köszönhetek a lányoknak és a stábnak, ők mindig biztattak és támogattak.”

Petrához természetesen a szövetségi kapitánynak is volt egy-két szava a vb után.

„A szövetségi kapitány kiemelte, hogy elégedett velem és elmondta mi az, amin az elkövetkező időben dolgoznom kell. Igyekszem mindenre odafigyelni és megfogadni a tanácsát.”

Pásztor Noémi az utolsó két helyosztó mérkőzésen lépett pályára az argentinok és a franciák ellen. Az 55 játékperc során öt lövésből egy gólt szerzett, egy gólpassz és két technikai hiba mellett három labdaszerzése volt. A Ferencváros játékosáról így értékelte a Nemzeti Sport.

„Harmadik számú beállóként tartalékként kezdte a tornát, de eddigi munkájával rászolgált, hogy az utolsó két találkozón ő is megkapja a lehetőséget. Ha ferencvárosi klubjában folyamatosan fejlődik, támadásban és védekezésben további rutint szerez, a következő évek tornáin eljöhetnek az ő percei, Japánban nem egész egymeccsnyi időt volt pályán.”

Pásztor Noémi igyekezett a világbajnokság minden percét felhasználni arra, hogy megtapasztalja az új közeg, a felnőtt világverseny légkörét.

„Az elején nem voltam a mérkőzésekre nevezett keretben, de így is örültem, hogy kiutazhattam a csapattal. Nagyon sokat tanultam, és láttam az meccsekből, hogy milyen is egy felnőtt világverseny. Nagyon boldog voltam, amikor Nikit és engem becserélt Kim, jó érzés volt átélni belülről ezt az egészet. Sajnos nem úgy alakult ez a világbajnokság, ahogyan szerettük volna, de sokan voltunk fiatalok, szerintem mindenki tanult belőle, és szereztünk egy kis tapasztalatot. A jövőben ezt nagy előnyünkre fog válni, és képesek leszünk mi még sokkal jobb helyezéseket is elérni. - mondta el a tehetséges játékos.

fotó: mksz.hu/Kovács Anikó

2019 DEC 13 14:20:29/