Tanulságos mérkőzések
Két mérkőzésen két pontot szereztek a NEKA csapatai a szombati hazai bajnoki találkozókon. A férfi NB I/B-ben 32-21-re nyertek a mieink a Rév TSC ellen, míg az ifjúsági II. osztályban 35-33-as vendégsiker született.

Férfi NB I/B Nyugati–csoport – 7. forduló

Nemzeti Kézilabda Akadémia – Rév TSC 32–21 (14–11)

Balatonboglár, NEKA Csarnok, 90 néző

Vezette: Gadányi Tibor, Szabó Tibor

Nemzeti Kézilabda Akadémia: Marczika B. 1, Nagy T. (kapusok) – Császár I. 5, Kepess J. 5, Bognár N. 4, Kecskés D. 4 (1), Vetési B. 4, Kovács G. 3, Dobi S. 2, Balogh J. 1, Kurucz M. 1, Temesvári G. 1, Tóth P. 1, Czabán M., Dely M., Kovács D. Vezetőedző: Sótonyi László

Rév TSC: Anderlik Cs., Bende K. (kapusok) – Gaál N. 10, Terenyi Z. 4, Martin G. 2, Mogyorósi T. 2, Papp K. 1 (1), Priczel B. 1, Simon K. 1, Finta Gy., Gubicza Cs., Hős–Nagy B., Konkoly Á., Maracskó Z., Sápi A. Vezetőedző: Hutvágner István

Hétméteresek: 3/1 illetve 2/1

Kiállítások: 8 perc illetve 6 perc

MESTERMÉRLEG

Sótonyi László: "A második félidőben összeállt a védekezésünk, s innentől kezdve teljesen irányításunk alatt tudtuk tartani a mérkőzést. Nagy kérdés számomra, hogy ez miért nem a találkozó elejétől történt... Levontuk a tanulságokat, s készülünk a következő heti megmérettetésekre, hiszen két komoly mérkőzés vár ránk majd."

JÁTÉKOS SZEMMEL

Kovács Gergő: „Az első félidőben még nehézkesen ment a játék, de a második félidőre úgy jöttünk ki, hogy magabiztosan tudtunk nyerni. Gratulálok mindenkinek!”

Férfi ifjúsági II. osztály-Nyugat – 7. forduló

Nemzeti Kézilabda Akadémia II. – Éles KISE 33–35 (17–16)

Balatonboglár, NEKA Csarnok, 60 néző

Vezette: Maródi István Márk, Novák Péter

Nemzeti Kézilabda Akadémia II.: Horváth D., Kovács A. (kapusok) – Kathi S. 8, Kovács T. 7, Donka V. 5, Janowszky B. 4 (2), Tisza L. 3, Mórocza P. 2, Viski Sz. 2, Kanyó B. 1, Schmidka D. 1, Bali B., Csiki B., Kranjec B., Rácz D., Zsiros B. Vezetőedző: Lehőcz Zoltán

Éles KISE: Kovács Á., Radvánszki A., Rénes Zs. (kapusok) – Wiczián S. 8, Bodnár B. 6 (1), Sárközy B. 5, Farkas B. 4, Fercsik D. 4, Bodnár B. 3, Szántó A. 2, Vajda Z. 2, Fink Radó Z. 1, Goda K., Hauslinger A., Schmidt Zs., Sulyok B. Vezetőedző: Szobol Zsolt

Hétméteresek: 3/2 illetve 2/1

Kiállítások: 4 perc illetve 12 perc

MESTERMÉRLEG

 

Lehőcz Zoltán: "Örülök, hogy az Éles KISE II. csapata megtisztelt bennünket azzal, hogy ifjúsági együttest állított ki ellenünk, így komoly kihívással szembesültünk. A korkülönbségből fakadó fizikális különbséget támadásban többnyire tudtuk kompenzálni, védekezésben viszont meggyűlt a bajunk a távoli zónából érkező lövésekkel, a beálló körüli játékkal és időnként sajnos az egy–egy elleni szituációkkal is. Ennek ellenére megvolt az esélyünk, sajnos technikai hibáink és kihagyott ziccereink megbosszulták magukat. A végjátékban talán a frissesség is hiányzott a kulcs pillanatokban, hiszen pénteken idegenben léptünk pályára egy jó iramú találkozón. A vereség ellenére nincs okunk szégyenkezni, sokat tanulhatunk ezekből a mérkőzésekből."

JÁTÉKOS SZEMMEL

Donka Valentin: „Nem kezdtük jól az első 10 percet, de aztán összeszedtük magunkat és fel tudtunk zárkózni, de a végén a jó játék ellenére nem sikerült a pontszerzés. Gratulálok a csapatnak!”

Csiki Botond: „A meccs elején és a végén gond volt a védekezéssel, de a támadó játékkal nem. Ez egy tanulságos meccs volt számunkra.”

2019 NOV 09 18:58:21/