Siker és nagy érdeklődés a NEKA szakmai napján
Óriási volt az érdeklődés a NEKA első ízben meghirdetett szakmai napja iránt, hiszen már jóval a jelentkezési határidő előtt betelt a létszám. Az esemény napján, november 11-én közel százhetven érdeklődő gyülekezett Balatonbogláron, az akadémia sportcsarnokában. A program előadásokon és bemutató edzéseken keresztül kínált betekintést a vendégeknek az akadémián folyó, preventív jellegű edzésmunkába.

Elsőként a sporttudományos és egészségügyi csoport két munkatársa, Szabó András László és Szücs Martin tartott bemutató edzéssel egybekötött előadást a preventív teljesítményfokozás lehetőségeiről, mely során a NEKA ifjúsági csapatának tagjaival szemléltették a leghatékonyabb koordinációs és erőfejlesztési gyakorlatokat. Ezt követően Szalay Bernadett gyógytornász a sérülésen átesett sportolók megfelelő edzésterhelésének kialakításáról beszélt, a kézilabdázásra jellemező porc- vagy keresztszalag sérülések és a rándulás rehabilitációs folyamataira is kitért. Lattenstein Dániel humánkineziológus pedig az erőnléti edzések fontosságát hangsúlyozta előadásában. A délelőtt utolsó programjában Hajdu János, a női szakág vezetője ismertette a sérülések megelőzést szolgálató helyes talajfogási és ütközési technikákat.

Az ebédszünetet kihasználva a vendégek megismerkedhettek a sportcsarnokunk után a lakófaluval is, hiszen sokan közülük először jártak nálunk. A nagy sikerű program második felében ifj. Kiss Szilárd, Kiss Szilárd valamint Sótonyi László a hajító- és dobótechnikákkal kapcsolatban osztott meg számos fontos ismeretet, de ugyanolyan érdeklődés kísérte az orvosi team egyik tagjának, dr. Lohner Balázsnak az előadását, melyben a legjellemzőbb kézilabdás sérülésekről, azok kezeléséről és lehetséges megelőzéséről volt szó.

Az eseményt egy kerekasztal beszélgetés zárta, amelyhez csatlakozott prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a NEKA sporttudományos és szakmai főigazgatója is. Egy interaktív felület segítségével pedig már arról is véleményt nyilváníthattak a vendégek, hogy a következő szakmai konferencián melyek lennének a számukra legérdekesebb témák.

Mert hogy lesz folytatás, és hogy a prevenciót fókuszba helyező szakmai napot az akadémia egy párbeszéd kezdetének szánta, azt Mocsai Tamás ügyvezető zárszavában meg is erősítette.

fotók: Tompos Gábor 

2019 NOV 12 11:47:24/