Fókuszban az erőnléti edzőképzés
A Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Edzőképző Központja által a 2019/2020-as tanévben indított kézilabda erőnléti edzőképző tanfolyamon a vezető tanárok között Szabó András László is szerepet kapott. A NEKA egészségügyi és sporttudományos csoportjának vezetője a tavaly első ízben meghirdetett kurzuson részt vett, idén pedig a 27 új hallgató képzésében segít.

„Az ünnepélyes tanévindító rendezvény keretében megismerkedtünk a jelentkezőkkel, akik között több neves, NBI-es kluboknál dolgozó erőnléti szakember van. A mai modern kézilabdasportban egyre nagyobb jelentősége van ennek a területnek, így az MKSZ-NEK vezetői is fontosnak tartják az erőnléti és teljesítményfokozásért felelős szakemberek szakirányú képzését. A gyakorlati és elméleti oktatás komplex tudásanyagot ad, és remélhetően évről évre egyre több magasan kvalifikált szakember kerül a klubokhoz, ami a sportág fejlődését garantálja.” – mondta el honlapunknak Szabó András László.


2019 OKT 01 20:25:42/